3.

Ma átjött hozzám Kitti. Nem tudom azt mondani, hogy barátok vagyunk, ugyanis a legtöbb barátomat már rég leépítettem magam körül, volt, akit azért, mert éreztem, ahogy elszívja az összes életerőmet, mást azért, mert a múltamra emlékeztetett, vagy magával húzott egy más szintre (lejjebb – nem azért, mert odáig vagyok magamtól), megint mással meg egyszerűen kedvem sem volt beszélni. Észrevettem, hogy nem tudok Kitti szemébe nézni, kerülöm a pillantását, miközben beszélgetünk. Nem érzem magam egyenesnek, nem érzem magam őszintének, pedig az akarok lenni. Mintha kétségbeesetten kapaszkodnék valamibe.
A férjemmel is ezt csinálom. Amikor megismerkedtünk, 20 évesek voltunk, fiatalok, szexik, kíváncsiak és érdekesek. Azóta eltelt 5 év, nyilván nem a világ, de az életem egyötödét valakivel eltölteni manapság már nagy dolog. Most a szombat esték, ha épp nem dolgozom, itthon telnek, filmezéssel, esetleg szeretkezéssel, utána alvással. A kikapcsolódás nem a disco, nem az ivás és végképp nem a drogok, nekem ő az egyetlen drogom, az igazi, intravénásan kérem. Azt tartom szórakozásnak, amikor elmegyünk együtt wellness-ezni, vagy moziba, vagy kiállításra, vagy kirándulni. Unalmas, öreg, kövér tyúknak érzem magam. Ő pedig -minden elfogultság nélkül- olyan jóképű és édes, jó a teste, szép a mosolya, a fehér fogai, a kék szeme, és valahogy úgy érzem -sokszor-, hogy én ehhez kevés vagyok.
Anya szerint gyerek kellene nekünk, de egyelőre nem merem, nem lehet. Máté benne lenne, de egy nyomorult albérletben élünk, egyetlen szobában, egy saját lakást vagy házat nem engedhetünk meg még magunknak. A gyerekemnek meg akarok adni mindent, amit csak tud egy anya, én akarok lenni az életében a legbiztosabb pont, a szeretet, a törődés, az anyagi és lelki biztonság. A másik probléma, hogy félek. Voltam nőgyógyásznál, aki szerint, ha már beállt a menstruációm, akkor legalább azt nem kell gyógyszeresen kezelni. Köszi… Az endokrinológus szerint az értékeim jók, elég ha kontroll-vérvételekre eljárok, de ha gyereket akarok, soron kívül vissza kell mennem hozzá. És akkor jöhet a folyamatos mérés, a vérvétel, amitől egy hétig foltos vagyok, az aggódás, hogy egészséges legyen… Pedig már úgy várunk, kisember…